A számi fajta a Távol-Keletről származnak, nevüket Sziámról, a mai Thaiföldről kapták. Angliába már az 1870-es évektől szállítottak macskákat keletről, ezek között voltak a sziámik is. A 19. századi Angliában meglehetősen nagy feltűnést keltett ez a fajta. Leginkább különleges, akkor még nem ismert külső jegyeivel hívta fel magára a figyelmet. A sziámi macskák tartása a kezdetekben csak a tehetősebbek kiváltsága volt. Ezeket az egzotikumnak tartott macskákat nagyon elkényeztették, sőt, olyan is előfordult, hogy télen fűtött üvegházakban tartották őket, melyekbe Távol-Keletről származó növényeket is telepítettek. Minderre pedig azért gondolták a macskatulajdonosok, hogy szükség van, mert úgy vélték, hogy rövid szőrzetük és karcsú testalkatuk miatt nem bírják a hideg időjárást. Néhány évvel az első sziámik megjelenése után már kiállításokra is elvitték. 1884-ben, Crystal Palace-ben állították ki az első egyedeket. Hivatalosan pedig 1900-ban jegyezték be a fajtát. Az idő teltével egyre népszerűbbé vált a fajta, de továbbra is a brit arisztokrácia volt az az osztály, ami igazán megengedhette a tartását és tenyésztését. A korabeli sziámik felépítése nem igazán hasonlított a mai példányokéhoz. Fejük inkább háromszög formájú volt, testfelépítésük robosztusabb, és csak fóka jegyű sziámikat tenyésztettek. A sziámi klasszikus, elfogadott színei a fóka jegyű, a kék jegyű, a csokoládé jegyű és a lila jegyű. Egyéb nem fajtatiszta egyedekkel, valamint az abesszinnel való keresztezéssel bekerült a színskálára a vörös, a teknőc és a krém jegy is. A színek változásával egyidejűleg külső változásokon is átment a sziámi. Az eredeti sziámi macskánál elegánsabb megjelenésű, hosszabb fül-és fejformájúvá vált.
   A sziámi közepes nagyságú, vékony, hosszú testalkatú. Lábai meglehetősen vékonyak és hosszúak, hátsó lábai hosszabbak, mint a mellsők, mancsai ovális alakúak. Hosszúkás, ék alakú feje, kecsesen hosszú nyaka, és orrvonala van. Farka vékony, hosszú, vége felé elkeskenyedő, és görbület nélküli. Távol álló fülei széles alapúak, nagyok és egyenesek. Élénk, mélykék szemei távol ülők, keleties formájúak, az orr irányába dőlnek. Bár korábban a fajta legtöbb egyedénél jelentkező kancsalságot jellegzetességnek, fajtajegynek tartották, mára már elvetették, hiszen a Sziám templomaiban élő egyedek egyikénél sem tapasztalták ezt. Így a kancsal sziámikat nem is viszik kiállításokra. Szőrzete nagyon rövid és fényes, selymes tapintású. Hibának számít a túl hosszú, dús aljszőrzet és a durva tapintású bunda. A sziámi különlegessége az is, hogy a külykök teljesen fehéren jönnek a világra, a rájuk jellemző színjegyeik csak később jelennek meg a füleken, a pofán, a farkon a lábakon, és a hímeknél a herezacskón. Ezt a fajta mintázatot nevezzük colorpointnak. vagy másnéven himalája mintázatnak. Ezeknek a jegyeknek a macska három éves korára teljesen ki kell alakulnia. Különböző külső (eső, fürdetés), illetve belső (hormoningadozás) környezeti változások hatására a világosabb árnyalatú testfelületen is megjelenhetnek sötétebb árnyékok, de ez a jelenség teljesen normálsi, nem számít hibának. Emellett a sérülések után visszanövő szőrzet is lehet sötétebb árnyalatú. Fontos azt is megjegyezni, hogy a sziámik fogai érzékenyek lehetnek, ezért figyeljünk oda arra, hogy néha adjunk nekik főtt húst, amit jól meg tud rágni, és ellenőrizzük rendszeresen fogai épségét.
   A sziámi kifejezetten erőteljes természettel bír. Általában véve elég hangos fajta. Sokat hallatja hangját, még akkor is, ha arra nincs különösebb oka. Intelligens, könnyen rá lehet szoktatni a pórázon való sétáltatása. Nagyon igényli a társaságot, azt, hogy foglalkozzanak vele. Szeret a figyelem középpontjában lenni, és mindenről tudni akar, ami körülötte történik. Naphosszat el tudná viselni a simogatást, órákon át képes a gazdája ölében aludni. Viszont nem veti meg a játékot sem, bármikor rá tudjuk venni egy kis szórakozásra.